Állíttatott BUNYASZEKSZÁRD küzdelmes sorsának emlékére 1866-1981 Ezt a feliratot viseli magyar és román nyelven a ma már nem létező kis falu, Bunyaszekszárd református templomának helyén aug. 11-én felavatott emlékmű, amelyet az elvándorolt bunyai magyarok közössége emelt. A két ember alakot ábrázoló emlékmű Pokken László szobrász alkotása. 1866-ban alapították a falut a Tolna vármegyéből érkező családok a Maros és a Bega által közrezárt vidéken. Bunyaszekszárd lett a neve, később Magyarbunya. Azután elkezdődött az elvándorlás, 1981-ben elköltözött az utolsó két család is. Az eltávozottak egy csoportja 1995. aug. 11-én falutalálkozót tartott, hamarosan megalakult a Bunyaszekszárd Emlékbizottság, elhatározták, hogy emlékművet emelnek a falu helyén. Összefogtak, sokan dolgoztak az emlékmű felállításán, az Illyés Alapítvány is segített. Az ünnepségre eljöttek a szomszédos Románbunya lakói is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
1996. augusztus 16.
Állíttatott BUNYASZEKSZÁRD küzdelmes sorsának emlékére 1866-1981 Ezt a feliratot viseli magyar és román nyelven a ma már nem létező kis falu, Bunyaszekszárd református templomának helyén aug. 11-én felavatott emlékmű, amelyet az elvándorolt bunyai magyarok közössége emelt. A két ember alakot ábrázoló emlékmű Pokken László szobrász alkotása. 1866-ban alapították a falut a Tolna vármegyéből érkező családok a Maros és a Bega által közrezárt vidéken. Bunyaszekszárd lett a neve, később Magyarbunya. Azután elkezdődött az elvándorlás, 1981-ben elköltözött az utolsó két család is. Az eltávozottak egy csoportja 1995. aug. 11-én falutalálkozót tartott, hamarosan megalakult a Bunyaszekszárd Emlékbizottság, elhatározták, hogy emlékművet emelnek a falu helyén. Összefogtak, sokan dolgoztak az emlékmű felállításán, az Illyés Alapítvány is segített. Az ünnepségre eljöttek a szomszédos Románbunya lakói is. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 16./
1999. augusztus 23.
Aug. 15-én ötödik alkalommal tartották meg a 30-40 évvel ezelőtt a mostoha természeti körülmények és közlekedési viszonyok miatt elnéptelenedett erdőháti falu, Bunyaszekszárd (Magyarbunya) egykori lakóinak találkozóját. A bunyaszekszárdiak 1995-ben elhatározták, hogy minden évben egyszer, augusztusban összegyűlnek falujuk régi helyén, ahol már csak az emlékezők által gondozott temető és a három évvel ezelőtt állított emlékmű jelzi: itt egykor egy közösségnek adott otthont a táj. Az idei falutalálkozón, mint minden évben, jelen voltak Szekszárd város képviselői és Facsád város polgármestere. A rendezvény sikerében nagy szerepe volt a Bunyaszekszárd Emlékbizottságnak, amely Gergely János és Molnár Jolán vezetésével minden évben "hegyeket mozgat meg" a találkozó létrejötte érdekében, miközben kezdeményezésével a román-magyar kapcsolatokat is erősíti. /Bunyaszekszárd Napja. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./
2006. augusztus 16.
Idén megkondult a harang a Bunyaszekszárdi Falunapon. “Az innen elszármazottaknak egy álmuk vált valóra ezáltal, hiszen 35 év után hallhattak ismét harangszót a szülőfalujukban” – hatódott meg Ihász János igazfalvi polgármester, aki szintén bunyaszekszárdi gyökerű család sarja. Az augusztus 13-i, vasárnapi ünnepi istentiszteleten Fazakas Csaba lugosi református esperese és Czapp István igazfalvi lelkipásztor hirdetett igét, s részt vett Doru Milostean facsádi ortodox esperes is, valamint az a tengerentúli protestáns lelkész, aki eddig is támogatta az igazfalvi, facsádi és begamonsotori református templomokat. A harangszentelésre az 1980-as években elnéptelenedett, a Bega és a Maros közében fekvő úton megközelíthető falu betelepítésének 140. évében került sor. A harangra magyarországi önkormányzatok, vállalkozók, magánszemélyek és egyházak gyűjtöttek. A harang év közben az igazfalvi temetőben fog állni azon a haranglábon, amelyet az október 7-i falunapon állítanak fel, az évfordulókon azonban kiviszik Bunyaszekszárdra. A Bunyaszekszárdi Emlékbizottság által szervezett ünnepség idén négynaposra nyúlt, ugyanis a nagydorogi, vésztői (Igazfalva testvértelepülései), szekszárdi és eleki küldöttségek Igazfalván vendégeskedtek, vasárnap Bunyaszekszárdon vettek részt az emlékünnepségen, másnap felkeresték Vajdahunyadot és Déva várát, kedden pedig a facsádi búcsúba mentek. Kaczián János szekszárdi levéltáros, Bunyaszekszárd történetének kutatója jegyezte meg, hogy a harangnak van lelke, szíve, de nyelve nincs. Ugyanúgy szól a románoknak, mint a magyaroknak. /Pataky Lehel Zsolt: Harangszó Bunyaszekszárdon – 35 év után. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 16./
